A halál pillanatában!

Sokakban merül fel a kérdés, vajon mi történik a halál pillanatában? A most következő történet, talán választ adhat kérdésünkre.
Nikoletta szemtanúja volt a történteknek, ő így mesélte el, mit látott azon a bizonyos éjszakán.

Nikoletta egy ötágyas kórterembe helyezték el a belgyógyászaton. Rajta kívül még hárman feküdtek a kórteremben. Vele szembeni ágyon feküdt egy nagyon idős, haldokló, kómában levő néni. A kórtermet betöltötte a légzőkészülék monoton hangja. Már mindenki aludt, csak Nikoletta nem tudott elaludni. Tekintete mind untalan a halálán lévő nénire esett. Összeszoruló szívvel nézte és hallgatta a néni haláltusáját. Megpróbált elfordulni és zenét hallgatni, de nem volt képes a zenére figyelni. Úgy döntött inkább imádkozik a néniért.
Eltelt így egy kis idő. Majd Niki arra figyelt fel, hogy egyre feszültebb lesz, mintha a levegőben is változás állt volna be. Abbahagyta az imádkozást és figyelmét a kórteremben érezhető változásokra fordította. 
Nem sokkal később, alig pár perc telhetett el, mikor észrevett két alakot, vagy inkább emberi sziluettet a néni ágyához közeledni. Az egyik alacsony volt, mint egy gyerek a másik egy magasabb férfi. Régies öltözéket viseltek. Nem csináltak mást, csak álltak az ágya mellett. A néni, mintha érezte volna őket. Egyre erősödő hörgő hangot hallatott. Az egész nem tartott tovább fél percnél. Majd, amilyen hirtelen jelent meg a jelenés, olyan gyorsan semmivé foszlott. Niki nem hitt a szemének, de alig ocsúdott fel az előbb látottakon, újabb változás lett érezhető. Egy lágy fuvallat érkezett, a levegő mintha tele lett volna elektromossággal. A feszültség is nagyobb lett a kórteremben.
Az ajtóban hirtelen megjelent egy csodálatosan szép nő. Olyan gyönyörű volt, mint egy angyal. Nem e világi szépség volt. Arca szabályos és hófehér, ajkai pirosak. Egy nagyon szép, barna árnyalatú, talpig érő ruhát viselt. Egyenesen a néni ágyához siklott. Nem nézett máshová, mintha Niki és a többi beteg ott sem lettek volna. Olyan szeretet áradt belőle, hogy Niki szemében könnycseppeket csalt ez az érzés. A Földöntúli szépség ott ált a néni ágyánál és hatalmas szeretettel nézett rá. A néni szeme felnyílt, és mintha mondana valamit. Majd végleg elcsendesedett. Az angyal eltűnt, vele együtt a feszültség is, ami addig beborította a kórtermet. Nem hagyva maga után mást, csak békés megnyugvást. A csendet a lélegeztető gép halk monoton hangja zavarta csak meg. Nikinek kellett egy pár perc míg maga is megnyugszik és abba tudja hagyni a sírást, majd elment szólni a nővéreknek.

Halál közeli élmény!

                                       

Ágit rohammentő szállította korházba epevezeték elzáródás gyanújával. A megérkezést követően egyből vitték is a műtőbe. Az altatás alatt Áginak különös tapasztalásban volt része. A semmiből hirtelen egy alagútban találta magát. Nem volt teljesen sötét, sűrűbbnek érezte az őt körülvevő levegőt. Olyan volt, mintha úszna benne. Úgy érezte nem függőlegesen halad, inkább mintha vízszintesen siklana a különös alagútban. A távolban egyre erősödő fényt vett észre. Ahogy egyre közeledett a fényesség felé, a félelme is úgy csökkent. Kíváncsiság volt a legjelentősebb érzése és az izgatott várakozás. Kiért az alagútból egy nagyon erős fehér fényben találta magát. Rövid idő múlva már tisztán látta az elé táruló tájat. Soha addig nem látott még olyan gyönyörű zöld füvet és fákat, mint akkor. Földöntúli szépség volt. A fákon fehér fény madarak voltak. Mikor jobban szemügyre vette az őt körülvevő tájat, akkor látta meg, hogy nem csak fákon ülő, vagy repülő madarak vannak fehér fényből, de az emberek és a gyerekek is fénylényként léteznek ott. Ági egyre élénkebben figyelt, egyre több és több fénylény vette körül, illetve közeledtek felé. Félelem nélkül fordult a legközelebb járó fénylény felé, aki felé igyekezett. Ági nagy örömére édesapját ismeret fel az egyre közelebb érkező lényben. Ő is elkezdett felé haladni. Mikor közel kerültek egymáshoz, Ágit élete során a legmegdöbbentőbb kérdéssel fogadta édesapja. – Hogy kerültél ide? - Ági elmesélte, hogy mi történt vele és, hogy nem tudja, hogy hol van és miért, de már ő ott is akar maradni. Édesapja nem volt bőbeszédű, közölte vele, hogy vissza kell térnie, még nem jött el az idő. Ágit erős érzelmek öntötték el, Édesapja olyan szeretettel beszélt, hogy úgy érezte belehasad a szíve. Még maradni akart, még beszélni akart édesapjával, hisz annyi mindent szeretett volna kérdezni tőle. De amilyen hirtelen jött a tapasztalás, olyan hirtelen is lett vége. Ezek után már csak arra emlékszik, hogy az altató orvos beszél hozzá. A műtét jól sikerült, az orvosok semmilyen felmerülő komplikációról nem számoltak be Áginak. 

Az elhunyt nagypapa látogatása!

A lélek képes, két helyen lenni egy azon időben.



A most olvasott történetet diktafonnal rögzítettem. Nikoletta, akivel ez a dolog megtörtént és most ő lesz a mesélő is. Az eredeti hanganyag tartalmát olvashatjátok.
Nikoletta vagyok, és velem történt meg ez az eset. Aki tud erre más magyarázatot, akkor tessék!
Azt mondják ugye, hogy az emberek gondolatai hatással vannak más emberek goldolataira. Lehet ez történt most is.
Körülbelül négy éve történt. Szintén, mint nyáron annyirszor kint ültem az erkélyen. És egyszer csak azt éreztem, mintha feltámadna a szél. De nem olyan szél, mint amikor messziről érkezik és érzed a lendületét. Ez inkább olyan volt, ami csak körülötted van jelen, körbe vesz. Egy érezhető saját fuvallat és a füled mellett zúgva halad el. Még egy ilyen, pukkanásféle hangot is hallasz. Ami állítolag azzal magyaráznak, hogy dimenzióváltásnál lehet ilyet érzékelni. Amikor egyik dimenzióból a másikba átmegy egy lélek. Akkor van ilyen pukkanás hang. Másrészről olyan, mintha bedugulna a füled, vagy én nem is tudom. Én valami ehhez hasonlót éreztem. Nem tudom másként leírni az érzést. És abban a pillanatban, amikor ez történt, jött egy megmagyarázhatatlan gondolat. Nyár közepén voltam, jól éreztem magam. Miért gondolok hirtelen a régen elhunyt nagypapámra? És egyszer csak azt éreztem, hogy ez nem simán csak egy gondolat. Inkább olyan, mintha érezném őt. Hogy ott van velem. Még köszöntem is neki. Annyira intenzív volt az érzés, mintha tényleg ott lenne a közelemben. Fizikailag érezhető volt számomra, csak nem láttam. Nem tudtam mi történik és azt sem, hogy miért. Egyre jobban olyan volt, mintha vibrálni kezdene a levegő, majd a vibrálás elmúlt. És ezzel egy időben olyan érzésem volt, hogy a nagypapám is elment. Nagyon furcsa érzés volt.
Másnap este tálálkoztam anyuval, pont vacsorára értem haza. Vacsora alatt mondtam anyunak, hogy tegnap olyan különös érzésem volt. És itt közbevágott. - Tudom! Hitetlenkedve néztem rá, de már kérzdeztem is vissza. - Csak nem a papa? Úristen anya, Te is? És képzeljétek el, hogy anyu épp a presszóban dolgozott és ő is ugyan azt érezte. Bent a teremben egy fuvallat keletkezett, és egy pukkanó hang kisérte.

Még most is kiráz a hideg, ha rá gondolok. Anya is érzete a papa jelenlétét, pont úgy, ahogyan én. A beszélgetésünk alatt az is kiderült, hogy mind a ketten azonos időben érzékeltük a jelenést. Ugyan azon a napon, ugyan abban az órában és valószínűnek tartom, ugyan abban a percekben jelent meg mintkettőnknél. Szerintem semmi különöset nem akart, csak meglátogatott minket.

Éjszakai rémület!

Szilvia és Péter úgy döntöttek egy alkalommal, hogy ideje lesz elmélyíteni a kapcsolatukat. Egyik este Szilvia Péternél töltötte az éjszakát. Ez volt az első éjszakájuk, amit végig egymással töltöttek. Valamikor éjszaka Szilvia felébredt. Talán szokatlan a hely, gondolta, sikerült visszaaludnia, de hamarosan ismét felébredt. Nem volt teljesen sötét a szobában, az ajtó nyitva volt és kint a nappaliból enyhe fény áradt a hálóba. Szilvia, ahogy szétnézett a szobában, meglátott egy különös árnyékot az ajtóban. Mikor jobban szemügyre vette és valamelyest hozzászokott a szeme a szoba fényéhez, akkor látta meg az ismeretlen férfit, aki úgy látszott őt figyeli az ajtóból. Szilviát elkapta a rémület. Őrülten rángatni kezdte Pétert és közben kiabált és sitítozott is a félelemtől. Mikor Péter felébredt és sikerült legalább annyira megnyugtatni a barátnőjét, hogy értelmesen és összefüggően el tudja mondani, mit látott, addigra az idegennek hült helye lett. Péter még akkor töviről hegyire átvizsgálta a házat. Nem talált senkit és arra utaló nyomot sem, hogy valaki járt volna a házban. Szilvia jó ideig nem aludt Péternél, egyszerűen nem mert még egy éjszakát a fiúnál tölteni. Péter gyakran mondogatta a lánynak, hogy biztos csak álmodta a dolgot, vagy épp álmodott valamit, és amikor felébredt még mindig látni vélte az álomban látottakat. Szilvia hiába ismételgette, hogy nem álmodott és nem is volt álmos, tehát lehetetlen, hogy álomképet látott akkor éjszaka.
Egy idő után egyre kevesebbet beszéltek az esetről és lassan Szilviában is enyhűlt az átélt rémület emléke. Már maga is próbálta valami kézenfekvő dologgal megmagyarázni a látottakat.
Eltelt még egy pár hónap, mire a pár ismét Péter házában együtt töltötte az éjszakát. Nem történt semmi szokatlan. A következő éjszakát is együtt töltötték. Egy kis éjszakaifény világított a szobában. Péter ismét arra ébred, hogy Szilvia sikítozik és vadul rángatja őt. Péter rögtön kiugrott az ágyból és egyből elindult átkutatni a házat. Nem talált ismét semmi gyanus dolgot. Mikor belépett a hálószobába, Szilvia az ágyon ült, a takarót szorosan magára húzva zokogott és reszketett.
Mikor a nő megnyugodott valamelyest, Péter megkérte mesélje el mit látott. Szilvia elmondta, hogy egy férfit látott az ajtó előtt és pont őket nézte. Most a hálószoba ajtaja csukva volt, a férfi bent a szobában az ajtó előtt állt, és figyelt. A féfi megkérte a nőt mesélje el, milyennek látta a látogatót.
Körülbelül úgy 180 cm magas, vékony. Kicsit csapzott, őszes, egyenes szálú hajú. Legalább 2 hetes szakálla és mélyen ülő szemei voltak a férfinak. Sötét színű kockás pizsamát viselt.
Péter alig hitt Szilvia leirásának. Édesapja viselt sötét zöld kockás pizsamát, mikor meghalt. És a személyleírás is egyezett. A halála előtt pár nappal csúnyán összeveztek, egy butaság miatt. Mindketten nagyon büszkék voltak ahhoz, hogy kezdeményezzék a békülést és megbeszéljék a dolgot. Péter édesapja nagyon beteg volt, már az ágyból sem tudott segítség nélkül kikelni. A férfit azóta sem hagyta nyugodni, hogy nem tudott bocsánatot kérni édesapjától. A halála napján és az az előtti éjszakán nem aludt otthon.

Péter egy új esélyt látott, hogy beszélni tudjon az elhunyt édesapjával, Szilvián keresztül. De a nő hallani sem akart arról, hogy valaha is még egy estét, vagy éjszakát a házban töltsön. Péter sok éjszakát virrasztott át, hátha ő is meglátja apja szellemét. De sajnos erre nem került sor. Időközben Szilviával megromlott a kapcsolatuk és szakítottak. Péter nem adta fel a reményt, hogy egyszer lesz lehetősége az édesapjának a bocsánatát kérni.

Túlvilági tulajdonos!

A történet főszereplője egy Suzuki Swift. Tulajdonosa Győző volt. Súlyos betegséggel küzdött. Az autója volt az egyetlen amihez nagyon ragaszkodott. Amúgy jó lelkű férfi, mindenét megosztotta a családtagjaival, rokonaival, ha úgy hozta a sors. Egy alkalommal, mikor Győző korházban volt az unokaöccse el szerette volna kérni az autóját egy pár órára. Győző vonakodott a kölcsönadástól. Nem szívesen adta volna oda, és ennek hangot is adott. Amit az ünökaöccs tiszteletben is tartott és nem vitte el az autót. Még aznap pár órával később Győző elhunyt a korházban. A szóban forgó Suzuki Swiftet az unokaöccs örökölte. És itt kezdődtek a furcsaságok. A Suzuki riasztója, mintha megbolondult volna. Volt, hogy naponta többször is megszólalt. Ami még önmagában véve nem olyan nagy dolog, hiszen előfordul ez más autókkal is. Ami igazán meglepő volt, hogy mikor az új tulajdonos, Tamás, el akarta vinni az autót, még mielőtt oda ért volna, ismét megszólalt a riasztó. Kikapcsolták. Ekkor nem akart indulni. És ismét megszólalt a riasztó. Tamásnak rossz érzés volt, hogy úgy került a birtokában a Suzuki, hogy megörökölte. Tudván azt, hogy Győzőnek nagyon a szívéhez nőtt az autó és nem akarta, hogy más vezesse, vagy neadjisten más valaki tulajdonába kerüljön. Tamás végül elvitte az autót és használatba vette. A riasztó néha -néha még magától megszólalt, de egyre ritkábban. Viszont kezdtek elromlani az alkatrészek. Először az ablaktörlő motorja adta meg magát, majd az akkumulátor, amit ráadásúl pár havonta cserélni kellett. Elromlott a fütőmotor, kirobbant a jobb oldali ablaküveg. És még lehetne sorolni. Amint megjavították vagy kicsrélték az éppen aktuális alkatrészt, mindig jött valami más, amit javítani kellett az autón.

Tamásnak volt egy nagyjátékfilm ötlete, amit sikerült megvalósítani. A film horror -dráma. (Egy testben) Ebben a filmben a gyilkosok autójának a Suzukit használták. Majd miután befejezték a filmet, az autót kivonták a forgalomból. Tamás megunta, hogy mindig van valami baja. Sokat költött rá, még sem futott hibátlanul egy hónapig sem. Több mint másfél évig a házuk hátsó udvarán állt a Suzuki. Ez idő alatt hat érdeklődő jött, hogy megvennék az autót alkatrésznek. De egyik érdeklődőnek sem sikerült elvinnie. Mindig valami közbe jött nekik. Pár napja jelentkezett egy újabb érdeklődő, aki el is vitte az autót. A vevőnek olyan családi problámája adodótt, hogy másnap kénytelen volt vissza vinni Tamásnak az Suzukit és elállni a vételtől. Az autó továbbra is eladó, de vajon lesz e olyan ember, akit a Suzuki elfogad. Tamás elmondta, hogy olyan, mintha az autónak valóban lenne lelke. Az első pillanattól kezdve tiltakozott, hogy hozzá kerüljön és míg használta, végig éreztette vele, nem ő a gazdája, tulajdonosa. Most viszont, mintha nem akarná, hogy szétszereljék, megsemmisítsék. Hogy az autónak saját lelke van, vagy esetleg Győző szelleme birtokolja az autót, nem tudni. De egy biztos, a Suzuki nem akarja, hogy használják. Csak annyit akar, hogy hagyják békésen elenyészni csendes magányában.

Kisértetház III. befejező rész.

A látszat azt mutatta, a családnak hasznára váltak a beszélgetések az árnyéklényekhez. Lassan kezdett úgy tünni, nyugalom köszönt Erzsébetékre. Eltelt egy pár hónap, nem történt semmi szokatlan.
Egyik nap délután Erzsébet haza ért a munkából. Belépett a házba, egyenesen a konyhába indult. Még mielőtt elérte volna, hirtelen megtorpant. A nappali előtt elhaladva egy pillantást vetett a helyisébe. És akkor meglátott egy idösödő férfit, magas volt, őszes hajú, vékony testalkatú. Rövidujjú pálmafás inget viselt. Az egyik kezében tálca volt, rajta poharak. Épp áthaladt a nappalin. Erzsi kicsit megijedt. Ki lehet ez az idegen férfi, és miért szaladgál tálcával a kezében az ő otthonában. Gondolta betörő nem lehet. Akkor ki, és mit keres ott. Mire végig gondolta ezeket, bátorságot is gyüjött. Lassan visszaindult a nappali felé. Mikor oda ért egy kicsit még habozott, majd hirtelen belépett a helyiségbe. De ott már nem volt senki.
Erzsi nem talált más magyarázatot a történtekre, mint azt, hogy most egy élethű szellemet látott. Az elkövetkező hetekben több ilyen valóságosnak tűnő jelenést is láttak. Erzsébet lánya egy idős, ősz kontyba fésült hajú, szemüveges nőt látott a nappaliban az egyik fotelben ülni. A jelenség alig egy percig volt látható, majd eltűnt.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A család úgy határozott, költöznek, amint lehet. Nagyon rövid idő alatt sikerült új házat találniuk magunknak.
A költözés előtti éjszaka, Erzsébet nagyon nyugtalanul aludt. Valamikor hajnali négy óra tájékán felébred. Elindult a mosdóba. Nem kapcsolt vilanyt, kintről elég fény szürödött be a házba.
A szobába visszafelé tartva csukva voltak a szemei. Anyira álmos volt, hogy nehezére esett nyitva tartania őket. Kezeivel tapogatta a falat, tudta ott van az ajtó, mindjárt eléri, és ekkor megfogott valamit, ami hűvős, tömör zselészerű anyagnak tünt. Szörnyen megijedt. Felsikoltott. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. Majd gyorsan a kapcsoló felé nyúlt, és felkapcsolta a villanyt. De nem látott mást azon a helyen, csak az üres falat.

A család még aznap sietve elköltözött, és tudomásom szerint azóta, szellemmentes, nyugodt életet élnek.

Kisértetház II. rész.

Teltek a hónapok. Erzsébet és két gyermeke, ugyan kezdték megszokni a szellemárnyak időnkénti felbukkkanásait az ablakuk, és ajtajuk előtt, és nagyon ritkán otthonukban. De azért fusztrálta őket. Egyre többször került szóba a költözés lehetősége. A kisértetjárástól eltekintve, a ház tökéletes otthont nyújtott számukra.
Hosszútávú bérleti szerződést kötöttek, és a teljes házat felújították. Úgy tervezték, hogy idővel megvásárolják az ingatlant.
Egyik este vacsora után, együtt tévézett a család, amikor hat árnyékember, párokban haladtak el köztük és a televízió között. Majd a falon keresztül távoztak.
A gyerekek megrémültek, és kirohantak az utcára. Ilyen intenzitású jelenést még nem tapasztalt a család a házban.
Erzsébet ekkor döntött úgy, hogy segítséget kér.
Pár nappal később felkeresett egy médiumot, elmondott neki mindent. Azt a tanácsot kapta, hogy először probáljon beszélni a szellmekkel. Mondja el nekik, hogy mi a család szándéka a házzal, és mindent, amit az ő jelenlétük kapcsán éreznek.
Erzsébet pontosan úgy tett, ahogy a médium javasolta. Ezt követően minden nap, mikor egyedül volt otthon, beszélt a szellemekhez. És minden alkalommal, amikor meglátta a hivatlan átsuhanó vendégeket.
Ettől a gyerekek méginkább félni kezdtek. Szabadidejüket az udvaron, vagy a közeli parkban töltötték, csak ne kelljen a házban lenni.
Eltelt egy - két hét, de látszólag nem történt semmi. Csak Erzsi érezte azt, hogy megbolondul. Ugyanis szokásává vált beszélni a szellemekhez. Változás nem történt, csak az asszonynak csökkentették a magány érzését.
Körülbelül úgy két hét elteltével, változás történt. Az addig sűrűsödő túlvilági jelenlét , folyamatosan csökkeni látszott. Míg majdnem teljesen megszűnt. Már csak néha - néha érzékeltek átsuhanó árnyakat a házban. Azok is inkább csak villanás szerűek voltak. A család kezdett fellélegezni.

Folytatása következik.

Kisértetház I. rész!

Erzsébet két gyermekével bérelt egy házat. Elég rozoga állapotban volt. Így ráfért egy kis felújítás. A bejárati ajtót mindig nyitva hagyták az ilyen alkalmakkor. A nagy a por és a különböző erős szagú vegyszerek használata miatt. A bejárati ajtó nem az utcára nyílt, hanem a szomszéd irányában. A két ház kb. 8-9 méter távolságban lehetett egymástól. Közöttük egyszerű kerítés.
Este 7 óra lehetett, mikor Erzsébet fia, Levente arra lett figyelmes, hogy többen elsétálnak az ajtajuk előtt. Szólt Erzsébetnek, hogy valakik járkálnak az udvarukban. Mire az asszony kiment, nem látott senkit. A nő megkérte fiát, hogy mondja el kiket látott, hogy néztek ki. Levente: - Nem tudok leírást adni a hivatlan látogatókról. - Csak három fekete árnyékot látott. Világos volt még kint és az ajtó is nyitva volt. Még sem lehetett meghatározni az elhaladók külsejét, sem ruházatukat. A 13 éves fiút nagyon megrémisztették a látottak. Erzsi probálta megnyugtatni a zaklatott Leventét.
Nem sokkal később Erszébet is észre vett egy sötét árnyékot elhaladni az ajtajuk előtt. Nem hitt a szemének. Gyorsan kirohant, körbejárta az udvart, kinézett az utcára, nem látott senkit. A hihetetlen az volt számára, hogy bár előtte kb. négy méterre haladhatott el a különös alak. Nem volt kivehető külselye, sem ruházata, csak egy fekete emberszerű árnyék.
A későbbiekben több ehhez hasonló furcsa jelenést láttak a házban, bár ártani nem ártottak a családnak. Ők még is a költözést fontolgatták.
Folytatása következik.

Remete!

Ehhez a történethez szükséges egy kis bevezető. Az előzmények fontosak az események megértéséhez.

Egy családról szól. Férj (Iván), feleség (Rozália), közös gyerek 3 éves (Andrea) a feleség első házasságából 15 éves lány (Ivett). És a rég nem látott férj testvére (János).

A család életében váratlanul tűnt fel a rég elfelejtett testvér. Ő amolyan igazi remete volt. Eszembe jutott róla a Lord együttes, Vándor című dala!

Nem volt otthona, nem voltak barátai, alkalmi munkákból élt. Erdőben, elhagyott házakban húzta meg magát. Ma úgy hívnánk, hogy hajléktalan. János önszántából élt így, és nem kényszerből.

Szóval egyszer megjelent János, teljesen váratlanul. Iván sem remélte, hogy egyszer az életében viszont látja a testvérét. Jánost még nem volt alkalma addig bemutatni feleségének, és a lányoknak. Ez most jó alkalomnak bizonyult. Ez után János többször tett látogatást a családnál. Nem sűrűn, úgy 2-3 évente, és 1-2 hétig maradt.

Úgy 20 évvel ezelőtt szintén látogatóba érkezett, nem volt valami jó színben, betegnek látszott.

Egy őszi nap, olyan erejű vihar támadt a családban, hogy Ivett úgy döntött, édesapjához költözik. Rozália nagyon szenvedett, hogy lányának el kellett mennie, ezért felszólította Jánost, hogy tűnjön el. Ha a Ivett nem maradhat, akkor neki is mennie kell. János vonakodott, de eleget tett a felszólításnak. Mikor kilépett az ajtón, így szólt: - Engem többet nem láttok, soha nem jövök vissza. - majd elment.

Ez után kezdődött a furcsa hangok keletkezése. Léptek zaja, ami kintről szürődött be a házba. Nappal is hallható volt, de inkább az estékre és éjszakákra volt jellemző. Egy párszor megtérfálták a családot a különös hangok. De egyszer sem találtak senkit kint a ház előtt. Így lassan megszokták és nem figyeltek oda, majd lassan feledésbe merült.

A maradt család élte tovább minden napjaikat egészen addig még Rozália kezébe nem került egy újság, amiben egy a falu határában talált holttest maradványairól írtak. Az újságban beszámoltak, hogy egy vadász találta meg az oszlásnak indult holttestet, aki kb. 4 hónapja lehetett halott. A cikk lehozta a halott mellet talált személyes tárgyak képeit, hátha segít az azonosításban. Rozáliának elég volt egy pillantást vetni a tárgyak képére (hálózsák, kés, pohár, távcső…) rögtön tudta ki a halott ember, akit a falu határában egy bozótban talált egy vadász. Biztos volt, hogy János maradványait találták meg. S mikor férjével is közölte és mutatta az újságot, az nem foglalkozott vele, nem is érdekelte, egyszerűen nem volt hajlandó felfogni, még csak az esélyét sem, hogy testvére az, akit megtaláltak. Rozália nem adta fel. Idővel rávette férjét, hogy győződjenek meg személyesen a dologról. Mikor már saját szemükkel látták a ruhákat, tárgyakat már Ivánnak is egyértelmű volt, hogy testvére meghalt.

Ezen a napon, mikor a hatóságok és a család számára kiderült, ki az, akit megtaláltak, (a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomokat, és lezárta a nyomozást)

történet egy érdekes dolog.

Rozália és kiesebbik lánya voltak csak otthon, mikor kopogtattak az ajtón. Az asszony kiszólt, - Tessék. - de nem történt semmi, majd pár perccel később ismét kopogtak, már erősebben és többször. Az asszony mérges volt, ki lehet az, aki ilyen türelmetlen, hogy majd rá töri az ajtót. Kinyitotta, senki nem állt kint. A hideg futkosott a hátán, szétnézett, nem látott senkit. Visszafordult, pár lépést tett, csupán amikor ismét erősen kopogtak visszament, és kinyitotta immár másodjára az ajtót. Senki nem ált előtte. Viszont a hideg úgy rázta, mintha jeges vízbe merült volna. Ekkor már tudta (gondolta), hogy János szelleme kér bebocsájtást. A nő hangosan ezeket a szavakat mondta: - Szia, Jani. Sajnálom, hogy betegen elzavartalak, ha akkor nem így teszek, lehet, hogy még mai is élnél. Gyere be, nem haragszom rád. Majd becsukta az ajtót.

Rozália lelkiismeretfúrdalása ugyan megmaradt, de több furcsaság nem is történt az óta.

Ági és a harangok!

Ági a történet szereplője, nagyon rossz házasságában élt férjével és két gyermekével. Egy kb. 4000 fős faluban laknak egy szép nagy kétszintes házban. A ház alsó részében egy butik üzemel. Üzletben, mint általában két bejáraton lehetett bejutni. Egy, amin a vásárlók, és egy másik, amin a család szabadon tudott közlekedni az otthonuk és az üzlet között. Ági biztos volt benne, hogy a férje, mikor üzleti útra megy, rendszerint más nők társaságát is élvezi az üzleti sikereken kívül. Áginak két gyermeke van. Egy 20 éves fiú, és egy 18 éves lány. A lány értelmileg sérült, beteg, sokat hordta orvostól – orvosig , de  nem tudtak rajta segíteni. Ági sokat hallott egy közeli faluban élő jósnőről. Úgy gondolta, elmegy hozzá és meghallgatja, hogy az mit mond, mit lát, mi vár rá a jövőben. A jósnőnél tett látogatás elég mély benyomást tett Ágira. Sok kérdésére választ kapott. Bár nem járt rendszeresen a jóshoz, de ha valami nagyon bántotta vagy érdekelte, felkereste.

A férjével való kapcsolata kezdett elviselhetetlenné válni, már úgy érezte, nem bírja tovább. Az idegei teljesen kész voltak, az összeomlástól sem állt már messze! És ezekben az időkben elkezdődött valami. Ági szereti a lélekharangokat, így nem furcsa, hogy szinte minden ajtó felett, és még az üzlet mennyezetéről is azok lógnak! Említettem , hogy az üzlet két bejárattal rendelkezik. Az utcai bejárat sem közvetlen az utcáról nyílik, van előtte egy kis előszoba .

Egy alkalommal Ági épp nem tartózkodott az üzletben. Halotta a csengő (harang) hangját, ami jelezte, ha nyílik az üzlet ajtaja. Mikor átment senkit nem talált az üzletben, az ajtó csukva s már a harang sem szólt. Nem foglalkozott vele úgy igazán, visszament a lakásba. Ettől az alkalomtól kezdtek rendszeressé válni ezek a téves riasztások. Függetlenül, hogy Ági az üzletben vagy a lakásban tartózkodott. Ami eleinte csak nappal volt megfigyelhető, az később már az éjszaka közepén is. Gyakran megszólalt a harang. Közben úgy alakultak a történések, hogy kiderült, ki is Ági férjének szeretője! Sok vita és veszekedés után még rosszabb lett a kettejük kapcsolata. Ági nehezen viselte, bár a kapcsolata a férjjel már évek óta rossz volt. Az egész olyan furcsa volt. Váratlanul a férj bejelentette, elhagyja őket, hol addig hallani sem akart a költözésről!. A változás kezdete megegyezett a harangok önállósodásának kezdetével. Innentől kezdve nemhogy csökkentek volna a harangok aktivitása, inkább még erősebben voltak jelen Ági és családja életében. Már nem csak az üzletben szólaltak meg rendszeresen, hanem a lakásban elhelyezett lélekharangok is megszólaltak még olyan harang is, ami nem ajtó fölé volt rakva. Ági ekkora már biztos volt benne, hogy ez nem lehet véletlen. Félt egy kicsit, de valahogy inkább barátként nézte a harangokat. Úgy érezte, hogy valaki így akar neki üzenni a túlvilágról. Így történt, hogy Ági még egyszer elment a jósnőhöz.

A jósnő elmondta Áginak, hogy a szülei, és nagyszülei szellemei akarnak segíteni neki.

Ne féljen tőlük, és hagyja, hogy tegyék a dolgukat. Ha elvégezték a feladatukat, el fognak menni, tegyen mindent ugyan úgy, mint eddig, és meglátja, hogy jó irányban fog változni az élete. És így lett, még egy pár hónapig (egyre ritkuló aktivitással) kísérte az életüket a harangszó, de szép lassan, ahogy Ági kezdett megnyugodni és elkezdte felépíteni új életüket, lassan minden visszaált a régi kerékvágásba. Ma már csak akkor szólnak a lélekharangok, ha valóban jön valaki.

Sokkoló éjszaka!

A soronkövetkező történet, egy sorházakból álló lakóközösség egyik lakójának érdekes esetét meséli el!

Az egykori temetkezési helyre épített házak mai lakóik gyakran számolnak be különös látomásokról, tárgyak eltűnéséről és egyéb furcsaságokról. Rendszerint csak futólag említik meg az épp aktuális eseményt, azt is inkább saját közösségükben. Ettől eltekintve nem szívesen beszélnek róla, főleg nem idegeneknek.

Egy dologban azért szinte mindenki egyet ért, hogy történnek furcsa dolgok , vannak különös  hangok, de nem mindenki gondolja úgy, hogy ezt a szellemvilágnak köszönhetik.

A történet szereplője egy új lakó, aki igen szkeptikusan hallgatta a lakók történetit. Ezt az elbeszélést nem a történet főszereplőjétől, hanem az egyik ott lakó aszonytól tudom.

A főhősünk, akit nevezzünk most Zoltánnak. Egy szép napon megvásárolta ez egyik sorház épp üresen álló lakását. Ő is hallott mende-mondákat arról a környékről, de soha egy percig nem hitt bennük. A beköltözés után ( kb. 10 évvel ezelőtt), minden úgy ment, mint rendesen, élte mindennapi életét. Beszélgetett néha a szomszédokkal, de csak futólag, mivel Zoltán nem nevezhető könnyen barátságot kötő embernek. Ezek a furcsa történetek néhai alkalmakkor előkerültek. Zoltán eleinte még meg hallgatta, és beleszólt a beszélgetésekbe, amik alkalmával a kételyeinek adott hangot. Míg végül teljesen kivonta magát az ilyen jellegű társalgásokból.

A közösség tagjai megértették és tiszteletben tartották, de a továbbiakban nem keresték ehhez hasonló témákban Zoltán társaságát.

Zoltán már több hónapja lakott újdonsült otthonában, élte békésen magányos mindennapjait. Majd egy éjszaka Zoltán közvetlen szomszédja István, félelmetes üvöltésre, ajtócsapódásra ébredt. Érezte, hogy valami baj lehet, és gyorsan kirohant a házból, hogy megnézze mi is történt a szomszédjával, tud-e neki segíteni valamiben. A látvány, ami fogadta, egyszerre volt félelmetes, és nevetséges.

Zoltán egy szál alsóneműben állt az udvaron, reszketett, mint a nyárfalevél, de mozdulni úgy látszott képtelen. Mereven bámult a házba a nyitott ajtón keresztül. Az éber szomszéd hiába próbált szót váltani emberünkkel, az csak állt szótlanul, mereven bámulva a házban maradt sötétséget. Majd kb. 10-20 per múlva, addig figyelembe sem véve Istvánt, végre megszólalt.

-Nincs semmi bajom, csak rosszat álmodtam. Szólt, majd visszament a házba, magára hagyva a kissé tanácstalan Istvánt.

Az eset persze nem maradt titokban, másnap délutánra már mindenki hallotta az esti kaland részleteit.

Többször próbáltak a szomszédok faggatózni Zoltánnál, de Ő mindig elzárkózott ezektől a közeledésektől. Nem lehet semmit kiszedni belőle, a lelkesedés idővel alább hagyott, és szép lassan feledésbe merült anélkül, hogy kiderült volna mi is történt akkor éjjel.

Zoltán nem beszél. De tény, hogy az eset óta minden éjjel lámpafénynél alszik.

És ez legalább 10 éve így megy minden áldott este.

A tükör nem játék!

Ez a történet egy laktanyában játszódik, még amikor volt sorkatonai szolgálat!

Unalmukat, hogy elűzzék a fiúk, kitalálták, hogy idézzenek szellemet!

A társaság fő hangadója esküdözött, hogy ő valóban vett már részt ilyen szeánszon, és tudja, hogyan kell megidézni egy eltávozott lelket! Először az asztaltáncoltatást akarták végrehajtani! Volt egy Tiszt, aki nem hitt az ilyesmiben, és ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen az idézésen! Végül is a tükrös lehetőség mellet döntöttek! ( egy tükör, fehér gyertya, egy lepel, és egy médium, plusz félhomály a szobában).

Tükröt találni nem volt nehéz, gyorsan leszereltek egyet a fürdőből, és már mehetett is a buli!

A szobában négyen tartózkodtak! A zseni, a tiszt, és még két kíváncsiskodó!

A többiek, akik tudtak az éjszakai kalandról, de bátorságuk nem volt, hogy bemenjenek, azok az ajtó előtt várakoztak. Nem kellet sokáig várniuk, mert gyorsan egymást követték az események!

Először egy ijedt kiáltást halottak, majd bútorok felborulásának zajait, majd ajtó kicsapódást és a rémült mindenkit félre lökő tisztet, aki nem tudta olyan gyorsan elhagyni a termet, mint ahogy szerette volna! Az ajtó előtt állók közül többeket fellökött. Olyan falfehér volt, mintha ő maga is meghalt volna! A haja lett a legfurcsább, fufruja és fél halántéka hófehér lett.

Pillanatok alatt őszült meg! Sokkot kapott! Az eset után a gyengélkedőre vitték, majd szanatóriumba került, és leszerelték!

Többen kérdezték tőle is mi történt a szobában, de nem felelt, csak annyit mondott mindig, hogy nem beszélhet róla, mert akkor bajba kerül! A félelem átsütötte egész lényegét.

Természetesen megkérdezték a másik három katonát is, de ők sem voltak hajlandók sok mindent elárulni arról, hogy mi is történt akkor ott bent a szobában!

Mindössze annyit tudtak mondani, hogy minden szépen zajlott egészen addig, amíg a tükörről lenem került a takaró! Mert akkor kialudt a gyertya és a tükörben egy fehér fényszerű jelenés volt megfigyelhető! De nem nagyon figyelték, mert a Tiszt arcát nézték, hiszen meg akarták ijeszteni, és nem gondolták komolyan azt, hogy valóban látni fognak valamit a tükörben!

Ők már csak akkor néztek a tükörre, mikor a tiszt rémült arcát látták!

Nem végződött jól ez a szórakozás! Az egyikőjük testileg és lelkileg is megsérült. A másik három katonát fogdába csukták 3 hónapra!

Szellem biciklis!

A soron következő történet Nagykátán történt. A város szélén az utolsó házban laktak az Ibiék, akitől ezt a történetet hallottam. Az előttük lévő házban egy 50 -es éveikben járó házaspár lakott. Ez a ház előtt viszont két lakatlan romos ház volt, és legalább 100 m után voltak ismét lakott házak.

Ibolya nagyon jó barátságban volt a szomszédjaival, főleg a közvetlen szomszéddal. Ilonával és Jánossal!

János egy ipari területen dolgozott reggel 6-15 óráig. ( ez később fontos) Elég beteges volt, szinte mindene fájt, de nem panaszkodott. Egy nap rosszul lett a munkahelyén, kórházba vitték. Hamar kiderült, hogy rákos! Nem adtak sok időt az orvosok! A rosszullét után 2 hétre rá meghalt. Ilona a gyerekeihez költözött és a ház üresen maradt. Ibolya ment minden nap etetni az állatokat. Ő szinte mindennap késő estig egyedül volt otthon. Nem volt félős, mégis, ami ezután következett, attól még őt is kiverte a víz, és elkapta a pánik félelem.

Pár nappal a haláleset után, de még a temetés előtt, délután nagyon furcsán ugattak a kutyái, hol ugattak, hol vonyítottak. Nem volt még késő ( bár ez télen volt), úgy 16 óra után lehetett még nem volt teljesen sötét, de felkapcsolta a kinti villanyt, mielőtt kilépett volna a házból. Nem látott semmi szokatlant, csak a szomszéd János bácsi tolta befelé a biciklijét, mint mindig ilyentájt. Még rá is köszönt, és már indult is befelé. A döbbenet a házban érte. Hiszen János bácsi két napja halott, nem mehetett haza, nem tolhatta a biciklit.

Mikor egy kicsit összeszedte magát, ismét kiment, a kutyák már nem vonyítottak, békésen feküdtek a helyükön. Átsétált a szomszéd kerítéséig, és szétnézett az udvarban, János bácsi mindig a ház sarkának támasztotta a bicajt, de most nem volt sehol. Sem a fal mellet, sem az udvar többi részén. A ház teljesen lakatlan volt. Senki betolakodó nem járt ott. Na, ekkor lett igazán rosszul. Elmondása szerint nem tudja meddig állt kint a hidegben, mire el tudott indulni, de mikor sikerült, akkor aztán szedte a lábait. Nagyon megijedt, egyértelmű volt számára, hogy János bácsi szelleme tért haza a munkából.

Soha többet nem látta a szellemet, de amíg élt nem felejtette el.

Lebegő hálótárs!

Egy kis faluban, Táborfalván járunk, kint a tábori részén. Azon a területen régen kaszárnya volt, és mellette egy temető. Majd később több laktanya épült a környéken, és a közelükben szolgálati sorházak és háztömbök. A régi tiszti lakásokat mára már a falu lakossága lakja. Egy ilyen házban él Éva, két gyermekével.

Éva már megszokta az ismétlődő furcsaságokat. Meggyőződése, hogy a lakásában nem Ő és családja az egyetlen lakók! Meg szokta az éjszaka folyamán hallható kísérteties hangokat, a váratlanul elsuhanó árnyékokat, a léptek zaját. Ezek szinte mindennapos események, s már fel sem figyelt rájuk.  De az egyik éjszaka valami olyasmi történt, amitől megfagyott a vér az ereiben.

Békésen aludt, hanyattfekve, ahogy mindig szokott. Az éjszaka folyamán hirtelen ébredt fel, ebben még semmi szokatlan nem volt, mert előfordult már vele többször is. A megrázó érzés akkor következett be, mikor kinyitotta a szemét. A szobát különös fény áraszotta el. A pontos színét nem lehetett meghatározni. A mennyezet és Éva között egy férfi szelleme lebegett vízszintesen. A jelenés árasztotta mágából, azt csodálatos, mégis félelemetes derengést, ami kicsit zöld, kicsit ezűst és kék színek keveréke volt.

Éva a félelelmtől, vegyes döbbenettől mozdulni sem tudott, csak nézte a szeme elé táruló látványt. A szellem ruházata olyan volt, mint amit hazánkban az 1800-as évek végén élő arisztokraták viseltek. Még a mandzsetta gomb pontos formáját és mintázatát is látni lehetett. A kísértet ott lebegett Éva felett, aki lehet, hogy még pislogni is képtelen volt, de erre nem tudott biztosan visszaemlékezni. A lebegő vendég Évát nézte, s lassan egyre lentebb és lentebb ereszkedett. Még mindig vízszintes helyzetben. Ez az egész jelenség nem tartott 1-2 percnél tovább. Mikor már olyan közel lebegett Évához, hogyha felemeli a kezét, könnyen elérhette volna (ha meg tudta volna mozdítani). A lény, mintha mondana valamit, enyhén elnyílt a szája, majd hirtelen eltűnt.

A kísértet eltűnésével egy időben újra korom sötét lett a szobában. Éva még percekig nem mozdult, mikor sikerül végre megmozdulnia kiszaladt a szobából, és a gyerekeinél aludt azon az éjszakán, és még legalább egy jó hónapig nem tudott a saját hálószobájában aludni.

Rólam

Péli Ildikó vagyok, gyermekkorom óta érzem,hogy ez a világ nem olyan, amilyennek mi látjuk. Mindig olyan dolgoktól féltem, amiket nem láttam. Ez a gyermekek többségére igaz is lehet. Az érdekessége a dolognak, hogy már régen felnőttem, és még mindig érzem azt a megmagyarázhatatlan félelmet. Sőtétben, vagy ha egyedül vagyok, olyan, mintha néznének, vagy követnének. Ma már tudom, hogy számtalan nem fizikai lét, sík, létezik egymás mellett egy azon időben. Hiszek abban, hogy az idő, ahogy mi emberek értjük, nem létezik, csak káprázat, illúzió. Nem valóságos. Ennek tudatában azt hiszem jogos a félelmem. Hiszen általában attól félünk, amit nem ismerünk és nem azért, mert valóban lenne okunk félni. Mégis bennem félelmet kelt a sötétség, és a más síkon létező lények közelsége. A történetek, amit ezen az oldalon olvsatok, hiszem, hogy valóságosak és megtörténtek. Ennek fényében mindenki maga döntse el, mit hisz el belőle, és mit nem.

Köszönöm a látogatásodat, és kívánom, hogy érezd jól magad az oldalamon.

Kedves Látogató!

Ebben a blogban olyan történeteket olvashatsz, amelyek szellemekkel való találkozást és más megmagyarázhatatlan eseményeket átélt emberek elbeszéléseit mondja el. A történeteim szereplői valós személyek, és nem kitalációk. Az elbeszélések valódiságát, igazságtartalmát nem áll módomban ellenőrizni, és nincs is ilyen szándékom. Ugyan ki is igazolhatná mindezeket. A későbbiekben látható lesz az oldalon, riportvideók és elmesélő kisvideók.

Minden kedves Olvasómnak jó szórakozást kívánok.