Az elhunyt nagypapa látogatása!

A lélek képes, két helyen lenni egy azon időben.



A most olvasott történetet diktafonnal rögzítettem. Nikoletta, akivel ez a dolog megtörtént és most ő lesz a mesélő is. Az eredeti hanganyag tartalmát olvashatjátok.
Nikoletta vagyok, és velem történt meg ez az eset. Aki tud erre más magyarázatot, akkor tessék!
Azt mondják ugye, hogy az emberek gondolatai hatással vannak más emberek goldolataira. Lehet ez történt most is.
Körülbelül négy éve történt. Szintén, mint nyáron annyirszor kint ültem az erkélyen. És egyszer csak azt éreztem, mintha feltámadna a szél. De nem olyan szél, mint amikor messziről érkezik és érzed a lendületét. Ez inkább olyan volt, ami csak körülötted van jelen, körbe vesz. Egy érezhető saját fuvallat és a füled mellett zúgva halad el. Még egy ilyen, pukkanásféle hangot is hallasz. Ami állítolag azzal magyaráznak, hogy dimenzióváltásnál lehet ilyet érzékelni. Amikor egyik dimenzióból a másikba átmegy egy lélek. Akkor van ilyen pukkanás hang. Másrészről olyan, mintha bedugulna a füled, vagy én nem is tudom. Én valami ehhez hasonlót éreztem. Nem tudom másként leírni az érzést. És abban a pillanatban, amikor ez történt, jött egy megmagyarázhatatlan gondolat. Nyár közepén voltam, jól éreztem magam. Miért gondolok hirtelen a régen elhunyt nagypapámra? És egyszer csak azt éreztem, hogy ez nem simán csak egy gondolat. Inkább olyan, mintha érezném őt. Hogy ott van velem. Még köszöntem is neki. Annyira intenzív volt az érzés, mintha tényleg ott lenne a közelemben. Fizikailag érezhető volt számomra, csak nem láttam. Nem tudtam mi történik és azt sem, hogy miért. Egyre jobban olyan volt, mintha vibrálni kezdene a levegő, majd a vibrálás elmúlt. És ezzel egy időben olyan érzésem volt, hogy a nagypapám is elment. Nagyon furcsa érzés volt.
Másnap este tálálkoztam anyuval, pont vacsorára értem haza. Vacsora alatt mondtam anyunak, hogy tegnap olyan különös érzésem volt. És itt közbevágott. - Tudom! Hitetlenkedve néztem rá, de már kérzdeztem is vissza. - Csak nem a papa? Úristen anya, Te is? És képzeljétek el, hogy anyu épp a presszóban dolgozott és ő is ugyan azt érezte. Bent a teremben egy fuvallat keletkezett, és egy pukkanó hang kisérte.

Még most is kiráz a hideg, ha rá gondolok. Anya is érzete a papa jelenlétét, pont úgy, ahogyan én. A beszélgetésünk alatt az is kiderült, hogy mind a ketten azonos időben érzékeltük a jelenést. Ugyan azon a napon, ugyan abban az órában és valószínűnek tartom, ugyan abban a percekben jelent meg mintkettőnknél. Szerintem semmi különöset nem akart, csak meglátogatott minket.

Éjszakai rémület!

Szilvia és Péter úgy döntöttek egy alkalommal, hogy ideje lesz elmélyíteni a kapcsolatukat. Egyik este Szilvia Péternél töltötte az éjszakát. Ez volt az első éjszakájuk, amit végig egymással töltöttek. Valamikor éjszaka Szilvia felébredt. Talán szokatlan a hely, gondolta, sikerült visszaaludnia, de hamarosan ismét felébredt. Nem volt teljesen sötét a szobában, az ajtó nyitva volt és kint a nappaliból enyhe fény áradt a hálóba. Szilvia, ahogy szétnézett a szobában, meglátott egy különös árnyékot az ajtóban. Mikor jobban szemügyre vette és valamelyest hozzászokott a szeme a szoba fényéhez, akkor látta meg az ismeretlen férfit, aki úgy látszott őt figyeli az ajtóból. Szilviát elkapta a rémület. Őrülten rángatni kezdte Pétert és közben kiabált és sitítozott is a félelemtől. Mikor Péter felébredt és sikerült legalább annyira megnyugtatni a barátnőjét, hogy értelmesen és összefüggően el tudja mondani, mit látott, addigra az idegennek hült helye lett. Péter még akkor töviről hegyire átvizsgálta a házat. Nem talált senkit és arra utaló nyomot sem, hogy valaki járt volna a házban. Szilvia jó ideig nem aludt Péternél, egyszerűen nem mert még egy éjszakát a fiúnál tölteni. Péter gyakran mondogatta a lánynak, hogy biztos csak álmodta a dolgot, vagy épp álmodott valamit, és amikor felébredt még mindig látni vélte az álomban látottakat. Szilvia hiába ismételgette, hogy nem álmodott és nem is volt álmos, tehát lehetetlen, hogy álomképet látott akkor éjszaka.
Egy idő után egyre kevesebbet beszéltek az esetről és lassan Szilviában is enyhűlt az átélt rémület emléke. Már maga is próbálta valami kézenfekvő dologgal megmagyarázni a látottakat.
Eltelt még egy pár hónap, mire a pár ismét Péter házában együtt töltötte az éjszakát. Nem történt semmi szokatlan. A következő éjszakát is együtt töltötték. Egy kis éjszakaifény világított a szobában. Péter ismét arra ébred, hogy Szilvia sikítozik és vadul rángatja őt. Péter rögtön kiugrott az ágyból és egyből elindult átkutatni a házat. Nem talált ismét semmi gyanus dolgot. Mikor belépett a hálószobába, Szilvia az ágyon ült, a takarót szorosan magára húzva zokogott és reszketett.
Mikor a nő megnyugodott valamelyest, Péter megkérte mesélje el mit látott. Szilvia elmondta, hogy egy férfit látott az ajtó előtt és pont őket nézte. Most a hálószoba ajtaja csukva volt, a férfi bent a szobában az ajtó előtt állt, és figyelt. A féfi megkérte a nőt mesélje el, milyennek látta a látogatót.
Körülbelül úgy 180 cm magas, vékony. Kicsit csapzott, őszes, egyenes szálú hajú. Legalább 2 hetes szakálla és mélyen ülő szemei voltak a férfinak. Sötét színű kockás pizsamát viselt.
Péter alig hitt Szilvia leirásának. Édesapja viselt sötét zöld kockás pizsamát, mikor meghalt. És a személyleírás is egyezett. A halála előtt pár nappal csúnyán összeveztek, egy butaság miatt. Mindketten nagyon büszkék voltak ahhoz, hogy kezdeményezzék a békülést és megbeszéljék a dolgot. Péter édesapja nagyon beteg volt, már az ágyból sem tudott segítség nélkül kikelni. A férfit azóta sem hagyta nyugodni, hogy nem tudott bocsánatot kérni édesapjától. A halála napján és az az előtti éjszakán nem aludt otthon.

Péter egy új esélyt látott, hogy beszélni tudjon az elhunyt édesapjával, Szilvián keresztül. De a nő hallani sem akart arról, hogy valaha is még egy estét, vagy éjszakát a házban töltsön. Péter sok éjszakát virrasztott át, hátha ő is meglátja apja szellemét. De sajnos erre nem került sor. Időközben Szilviával megromlott a kapcsolatuk és szakítottak. Péter nem adta fel a reményt, hogy egyszer lesz lehetősége az édesapjának a bocsánatát kérni.

Túlvilági tulajdonos!

A történet főszereplője egy Suzuki Swift. Tulajdonosa Győző volt. Súlyos betegséggel küzdött. Az autója volt az egyetlen amihez nagyon ragaszkodott. Amúgy jó lelkű férfi, mindenét megosztotta a családtagjaival, rokonaival, ha úgy hozta a sors. Egy alkalommal, mikor Győző korházban volt az unokaöccse el szerette volna kérni az autóját egy pár órára. Győző vonakodott a kölcsönadástól. Nem szívesen adta volna oda, és ennek hangot is adott. Amit az ünökaöccs tiszteletben is tartott és nem vitte el az autót. Még aznap pár órával később Győző elhunyt a korházban. A szóban forgó Suzuki Swiftet az unokaöccs örökölte. És itt kezdődtek a furcsaságok. A Suzuki riasztója, mintha megbolondult volna. Volt, hogy naponta többször is megszólalt. Ami még önmagában véve nem olyan nagy dolog, hiszen előfordul ez más autókkal is. Ami igazán meglepő volt, hogy mikor az új tulajdonos, Tamás, el akarta vinni az autót, még mielőtt oda ért volna, ismét megszólalt a riasztó. Kikapcsolták. Ekkor nem akart indulni. És ismét megszólalt a riasztó. Tamásnak rossz érzés volt, hogy úgy került a birtokában a Suzuki, hogy megörökölte. Tudván azt, hogy Győzőnek nagyon a szívéhez nőtt az autó és nem akarta, hogy más vezesse, vagy neadjisten más valaki tulajdonába kerüljön. Tamás végül elvitte az autót és használatba vette. A riasztó néha -néha még magától megszólalt, de egyre ritkábban. Viszont kezdtek elromlani az alkatrészek. Először az ablaktörlő motorja adta meg magát, majd az akkumulátor, amit ráadásúl pár havonta cserélni kellett. Elromlott a fütőmotor, kirobbant a jobb oldali ablaküveg. És még lehetne sorolni. Amint megjavították vagy kicsrélték az éppen aktuális alkatrészt, mindig jött valami más, amit javítani kellett az autón.

Tamásnak volt egy nagyjátékfilm ötlete, amit sikerült megvalósítani. A film horror -dráma. (Egy testben) Ebben a filmben a gyilkosok autójának a Suzukit használták. Majd miután befejezték a filmet, az autót kivonták a forgalomból. Tamás megunta, hogy mindig van valami baja. Sokat költött rá, még sem futott hibátlanul egy hónapig sem. Több mint másfél évig a házuk hátsó udvarán állt a Suzuki. Ez idő alatt hat érdeklődő jött, hogy megvennék az autót alkatrésznek. De egyik érdeklődőnek sem sikerült elvinnie. Mindig valami közbe jött nekik. Pár napja jelentkezett egy újabb érdeklődő, aki el is vitte az autót. A vevőnek olyan családi problámája adodótt, hogy másnap kénytelen volt vissza vinni Tamásnak az Suzukit és elállni a vételtől. Az autó továbbra is eladó, de vajon lesz e olyan ember, akit a Suzuki elfogad. Tamás elmondta, hogy olyan, mintha az autónak valóban lenne lelke. Az első pillanattól kezdve tiltakozott, hogy hozzá kerüljön és míg használta, végig éreztette vele, nem ő a gazdája, tulajdonosa. Most viszont, mintha nem akarná, hogy szétszereljék, megsemmisítsék. Hogy az autónak saját lelke van, vagy esetleg Győző szelleme birtokolja az autót, nem tudni. De egy biztos, a Suzuki nem akarja, hogy használják. Csak annyit akar, hogy hagyják békésen elenyészni csendes magányában.

Kisértetház III. befejező rész.

A látszat azt mutatta, a családnak hasznára váltak a beszélgetések az árnyéklényekhez. Lassan kezdett úgy tünni, nyugalom köszönt Erzsébetékre. Eltelt egy pár hónap, nem történt semmi szokatlan.
Egyik nap délután Erzsébet haza ért a munkából. Belépett a házba, egyenesen a konyhába indult. Még mielőtt elérte volna, hirtelen megtorpant. A nappali előtt elhaladva egy pillantást vetett a helyisébe. És akkor meglátott egy idösödő férfit, magas volt, őszes hajú, vékony testalkatú. Rövidujjú pálmafás inget viselt. Az egyik kezében tálca volt, rajta poharak. Épp áthaladt a nappalin. Erzsi kicsit megijedt. Ki lehet ez az idegen férfi, és miért szaladgál tálcával a kezében az ő otthonában. Gondolta betörő nem lehet. Akkor ki, és mit keres ott. Mire végig gondolta ezeket, bátorságot is gyüjött. Lassan visszaindult a nappali felé. Mikor oda ért egy kicsit még habozott, majd hirtelen belépett a helyiségbe. De ott már nem volt senki.
Erzsi nem talált más magyarázatot a történtekre, mint azt, hogy most egy élethű szellemet látott. Az elkövetkező hetekben több ilyen valóságosnak tűnő jelenést is láttak. Erzsébet lánya egy idős, ősz kontyba fésült hajú, szemüveges nőt látott a nappaliban az egyik fotelben ülni. A jelenség alig egy percig volt látható, majd eltűnt.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A család úgy határozott, költöznek, amint lehet. Nagyon rövid idő alatt sikerült új házat találniuk magunknak.
A költözés előtti éjszaka, Erzsébet nagyon nyugtalanul aludt. Valamikor hajnali négy óra tájékán felébred. Elindult a mosdóba. Nem kapcsolt vilanyt, kintről elég fény szürödött be a házba.
A szobába visszafelé tartva csukva voltak a szemei. Anyira álmos volt, hogy nehezére esett nyitva tartania őket. Kezeivel tapogatta a falat, tudta ott van az ajtó, mindjárt eléri, és ekkor megfogott valamit, ami hűvős, tömör zselészerű anyagnak tünt. Szörnyen megijedt. Felsikoltott. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. Majd gyorsan a kapcsoló felé nyúlt, és felkapcsolta a villanyt. De nem látott mást azon a helyen, csak az üres falat.

A család még aznap sietve elköltözött, és tudomásom szerint azóta, szellemmentes, nyugodt életet élnek.

Kisértetház II. rész.

Teltek a hónapok. Erzsébet és két gyermeke, ugyan kezdték megszokni a szellemárnyak időnkénti felbukkkanásait az ablakuk, és ajtajuk előtt, és nagyon ritkán otthonukban. De azért fusztrálta őket. Egyre többször került szóba a költözés lehetősége. A kisértetjárástól eltekintve, a ház tökéletes otthont nyújtott számukra.
Hosszútávú bérleti szerződést kötöttek, és a teljes házat felújították. Úgy tervezték, hogy idővel megvásárolják az ingatlant.
Egyik este vacsora után, együtt tévézett a család, amikor hat árnyékember, párokban haladtak el köztük és a televízió között. Majd a falon keresztül távoztak.
A gyerekek megrémültek, és kirohantak az utcára. Ilyen intenzitású jelenést még nem tapasztalt a család a házban.
Erzsébet ekkor döntött úgy, hogy segítséget kér.
Pár nappal később felkeresett egy médiumot, elmondott neki mindent. Azt a tanácsot kapta, hogy először probáljon beszélni a szellmekkel. Mondja el nekik, hogy mi a család szándéka a házzal, és mindent, amit az ő jelenlétük kapcsán éreznek.
Erzsébet pontosan úgy tett, ahogy a médium javasolta. Ezt követően minden nap, mikor egyedül volt otthon, beszélt a szellemekhez. És minden alkalommal, amikor meglátta a hivatlan átsuhanó vendégeket.
Ettől a gyerekek méginkább félni kezdtek. Szabadidejüket az udvaron, vagy a közeli parkban töltötték, csak ne kelljen a házban lenni.
Eltelt egy - két hét, de látszólag nem történt semmi. Csak Erzsi érezte azt, hogy megbolondul. Ugyanis szokásává vált beszélni a szellemekhez. Változás nem történt, csak az asszonynak csökkentették a magány érzését.
Körülbelül úgy két hét elteltével, változás történt. Az addig sűrűsödő túlvilági jelenlét , folyamatosan csökkeni látszott. Míg majdnem teljesen megszűnt. Már csak néha - néha érzékeltek átsuhanó árnyakat a házban. Azok is inkább csak villanás szerűek voltak. A család kezdett fellélegezni.

Folytatása következik.

Kisértetház I. rész!

Erzsébet két gyermekével bérelt egy házat. Elég rozoga állapotban volt. Így ráfért egy kis felújítás. A bejárati ajtót mindig nyitva hagyták az ilyen alkalmakkor. A nagy a por és a különböző erős szagú vegyszerek használata miatt. A bejárati ajtó nem az utcára nyílt, hanem a szomszéd irányában. A két ház kb. 8-9 méter távolságban lehetett egymástól. Közöttük egyszerű kerítés.
Este 7 óra lehetett, mikor Erzsébet fia, Levente arra lett figyelmes, hogy többen elsétálnak az ajtajuk előtt. Szólt Erzsébetnek, hogy valakik járkálnak az udvarukban. Mire az asszony kiment, nem látott senkit. A nő megkérte fiát, hogy mondja el kiket látott, hogy néztek ki. Levente: - Nem tudok leírást adni a hivatlan látogatókról. - Csak három fekete árnyékot látott. Világos volt még kint és az ajtó is nyitva volt. Még sem lehetett meghatározni az elhaladók külsejét, sem ruházatukat. A 13 éves fiút nagyon megrémisztették a látottak. Erzsi probálta megnyugtatni a zaklatott Leventét.
Nem sokkal később Erszébet is észre vett egy sötét árnyékot elhaladni az ajtajuk előtt. Nem hitt a szemének. Gyorsan kirohant, körbejárta az udvart, kinézett az utcára, nem látott senkit. A hihetetlen az volt számára, hogy bár előtte kb. négy méterre haladhatott el a különös alak. Nem volt kivehető külselye, sem ruházata, csak egy fekete emberszerű árnyék.
A későbbiekben több ehhez hasonló furcsa jelenést láttak a házban, bár ártani nem ártottak a családnak. Ők még is a költözést fontolgatták.
Folytatása következik.

Remete!

Ehhez a történethez szükséges egy kis bevezető. Az előzmények fontosak az események megértéséhez.

Egy családról szól. Férj (Iván), feleség (Rozália), közös gyerek 3 éves (Andrea) a feleség első házasságából 15 éves lány (Ivett). És a rég nem látott férj testvére (János).

A család életében váratlanul tűnt fel a rég elfelejtett testvér. Ő amolyan igazi remete volt. Eszembe jutott róla a Lord együttes, Vándor című dala!

Nem volt otthona, nem voltak barátai, alkalmi munkákból élt. Erdőben, elhagyott házakban húzta meg magát. Ma úgy hívnánk, hogy hajléktalan. János önszántából élt így, és nem kényszerből.

Szóval egyszer megjelent János, teljesen váratlanul. Iván sem remélte, hogy egyszer az életében viszont látja a testvérét. Jánost még nem volt alkalma addig bemutatni feleségének, és a lányoknak. Ez most jó alkalomnak bizonyult. Ez után János többször tett látogatást a családnál. Nem sűrűn, úgy 2-3 évente, és 1-2 hétig maradt.

Úgy 20 évvel ezelőtt szintén látogatóba érkezett, nem volt valami jó színben, betegnek látszott.

Egy őszi nap, olyan erejű vihar támadt a családban, hogy Ivett úgy döntött, édesapjához költözik. Rozália nagyon szenvedett, hogy lányának el kellett mennie, ezért felszólította Jánost, hogy tűnjön el. Ha a Ivett nem maradhat, akkor neki is mennie kell. János vonakodott, de eleget tett a felszólításnak. Mikor kilépett az ajtón, így szólt: - Engem többet nem láttok, soha nem jövök vissza. - majd elment.

Ez után kezdődött a furcsa hangok keletkezése. Léptek zaja, ami kintről szürődött be a házba. Nappal is hallható volt, de inkább az estékre és éjszakákra volt jellemző. Egy párszor megtérfálták a családot a különös hangok. De egyszer sem találtak senkit kint a ház előtt. Így lassan megszokták és nem figyeltek oda, majd lassan feledésbe merült.

A maradt család élte tovább minden napjaikat egészen addig még Rozália kezébe nem került egy újság, amiben egy a falu határában talált holttest maradványairól írtak. Az újságban beszámoltak, hogy egy vadász találta meg az oszlásnak indult holttestet, aki kb. 4 hónapja lehetett halott. A cikk lehozta a halott mellet talált személyes tárgyak képeit, hátha segít az azonosításban. Rozáliának elég volt egy pillantást vetni a tárgyak képére (hálózsák, kés, pohár, távcső…) rögtön tudta ki a halott ember, akit a falu határában egy bozótban talált egy vadász. Biztos volt, hogy János maradványait találták meg. S mikor férjével is közölte és mutatta az újságot, az nem foglalkozott vele, nem is érdekelte, egyszerűen nem volt hajlandó felfogni, még csak az esélyét sem, hogy testvére az, akit megtaláltak. Rozália nem adta fel. Idővel rávette férjét, hogy győződjenek meg személyesen a dologról. Mikor már saját szemükkel látták a ruhákat, tárgyakat már Ivánnak is egyértelmű volt, hogy testvére meghalt.

Ezen a napon, mikor a hatóságok és a család számára kiderült, ki az, akit megtaláltak, (a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomokat, és lezárta a nyomozást)

történet egy érdekes dolog.

Rozália és kiesebbik lánya voltak csak otthon, mikor kopogtattak az ajtón. Az asszony kiszólt, - Tessék. - de nem történt semmi, majd pár perccel később ismét kopogtak, már erősebben és többször. Az asszony mérges volt, ki lehet az, aki ilyen türelmetlen, hogy majd rá töri az ajtót. Kinyitotta, senki nem állt kint. A hideg futkosott a hátán, szétnézett, nem látott senkit. Visszafordult, pár lépést tett, csupán amikor ismét erősen kopogtak visszament, és kinyitotta immár másodjára az ajtót. Senki nem ált előtte. Viszont a hideg úgy rázta, mintha jeges vízbe merült volna. Ekkor már tudta (gondolta), hogy János szelleme kér bebocsájtást. A nő hangosan ezeket a szavakat mondta: - Szia, Jani. Sajnálom, hogy betegen elzavartalak, ha akkor nem így teszek, lehet, hogy még mai is élnél. Gyere be, nem haragszom rád. Majd becsukta az ajtót.

Rozália lelkiismeretfúrdalása ugyan megmaradt, de több furcsaság nem is történt az óta.